A stalkolás művészete, avagy így jártam a társaimmal

Oké, igazából sehogy sem jártam velük, de ez most nem igazán számít.

Az első benyomás emberekről és dolgokról létfontosságú része annak, hogy kedveled-e őket, az első benyomás alapján adsz nekik esélyt (kivéve, ha olyan bolond vagy, mint én tudok néha lenni, és az első benyomásod és a jó hatodik érzéked ellenére adsz valakinek esélyt, aztán még egyet, még ha egész lényed ellenkezik is), és az alapján kezeled őket, legalábbis egy ideig. Mondhatnád, hogy előítéletekről szól az egész, de csak egyszer volt eddig, hogy tévedtem valakivel kapcsolatban, és akkor is csak részben.

Ahogy talán már tudod, az Erasmus-hallgatóknak lehetőségük van, hogy legyen egy buddy-juk, egy diák a fogadóintézményből, aki segít nekik, és ha a buddy-rendszer jól működik, egy facebook-csoportot is csinálnak a bejövő hallgatóknak, hogy minden szükséges információt megkapjanak, mert hát a tény az tény, többször nézzük meg a facebook-ot, mint amilyen gyakran iskolába megyünk.

Augusztus első hetében választottak nekünk buddy-t, és főként ez a hónap, az eggyel azelőtti, hogy a kinti tanulmányaink megkezdődnek az, ahol már inkább a kinti dolgainkkal foglalkozunk, mint az itthoniakkal, hisz már csak a nyelvi teszt és a támogatási szerződés aláírása van hátra a kiutazást megelőző papírmunkából. Mindenki, aki részt akart venni a buddy-programban, kapott egy e-mailt a buddy-koordibnátortól a buddy-juk e-mail címével, és kapcsolatba léphettünk a legelső emberrel, akivel Csehországban találkozni fogunk; de az én budy-m nem vesztegetett semennyi időt sem, egy nappal korábban írt nekem e-mailt, mint a buddy-koordinátor, és szólt, hogy jelöljem be facebookon, ha szeretném. Azok, akik ismerőseim facebookon tisztában vannak azzal, hogy a közösségi médiában élek, és ha nem osztok meg facebookon semmit több, mint egy napig egy huzamban, meg kell kérdezni, hogy minden rendben van-e (komolyan mondom), így bejelöltem, tehát igazából kapcsolatba léptünk egymással, de az első beszélgetés, meg minden később történt.

Talán már leírtam, a cseh és a magyar árak nem igazán különböznek egymástól, legalábbis az alapján, amit láttam. Az Erasmus-koordinátor küldött nekünk egy árlistát, így láthattuk, mi mennyibe kerül, de mivel laktóz-érzékeny vagyok (és úgy alapjáraton nem szeretem a tejtermékeket) nem igazán érdekel a tej ára (ami igazából olcsóbb, mint Magyarországon) hanem inkább a vegán verziójáé (pedig egyáltalán nem vagyok vegán); és mivel festett hajam van, haj-vitaminokat szedek, hogy a sörényem élettelinek és egészségesnek tűnjön, és műkörmöm van, tudom kell, hogy a hajfesték, a vitaminjaim, és a manikűrös mennyibe fog kerülni. És ki mást kérdezhetnék, mint a buddy-m? Nevethetsz, de egy hetembe telt, hogy írjak egy listát arról, mit kell kérdeznem, és megszerkesszem azt a két sort, amit megírtam neki, kicsit ideges is voltam, és mivel volt elég időm, nem kezeltem létfontosságú teendőként, hogy írjak neki, amint lehet. De végül sikert értem el, és beszélgettem egy bájos cseh lánnyal, Nelával, aki művészettörténetet tanul,  és akivel nagy eséllyel minden nap fogok találkozni az iskolában, mivel a szakjaink ugyanabban az épületben vannak.

Miután megvolt az első (és azt hiszem, nagyon ciki) beszélgetésünk, kiderült, hogy jól kijövünk egymással, és van bennünk pár közös: mint például az egészséges életmód-mánia és az, hogy blogolunk/naplót vezetünk arról, hogy Erasmuson vagyunk; valamint az is, hogy tud pár szót magyarul, mert az előző szemesztert Erasmus-hallgatként töltötte Zadarban, Horvátországban, és rengeteg időt töltött magyar diákokkal (nem kétség, miért lett az én buddy-m, én vagyok az egyetlen magyar Erasmusos Ostravában ^^”””””). Az is kiderült, hogy ha este futni szeretnék menni a belvárosban, ahol lakni fogok, az biztonságos.

Egyik nap a többi külföldi diákot is megnéztem a facebook-csoportban, és egy dolog mglepett. Nem, nem az, hogy nagy részük lengyel, azt egész normálisnak mondanám egy olyan város egyeteméhez képest, ami 15-20 km-re van a lengyel határtól; hanem az, hogy rengeteg, rengeteg, rengeteg diák, aki jön, spanyol vagy portugál. Láttam egy pár francia vagy belga embert is (nem is egyet vagy kettőt), néhány németet (megint csak nem nehéz rájönni, hogy Typisch Hans és Typisch Gretchen miért akar egy olcsóbb, szomszédos országban tanulni), egy finn és egy orosz lányt, valamint egy olasz fiút és egy lányt is, egy lányt a távol-keletről (nagy eséllyel Korea) és egy fiút Fekete-Afrikából; és még pár embert, akiket nem jegyeztem meg.

Tehát ez nagyon multi-kulturális lesz, és alig várom, hogy csatlakozhassak ehhez a tömeghez! A leendő szobatársamra is nagyon kíváncsi vagyok, kicsoda lesz, hogyan jövünk majd ki egymással, satöbbi, satöbbi. Ígérem, hogy írok új bejegyzést, amit Ostravába érek, és ez az egész tényleg elkezdődik!