Változások

Szóval október közepén kiderült, hogy a Vítkovice kollégium, ahol eddig laktam be fog zárni év végén a diákhiány miatt. A baj ezzel csak az, hogy ez NEM a tanév végét jelentette, hanem a naptári évét, és ez mindannyiunkat nagyon felhúzott. Szerencsére nem sokan jönnek messzebbről, hogy Ostravában tanuljanak, szóval a másik két kollégium (Poruba, Hladnov) sem volt tele, így el tudtunk költözni. Mind a három ember, akit ismertem Vítkovicéből (oké, többet is ismerek, de ketten közülük Erasmusosok, a harmadik lány pedig a blokkunkban a mellettünk levő szobában lakott) Hladnovba költözött, és nem akartam olyan helyen lakni, ami 30 percre van a sulitól (+séta), minden nap buli van (és mindenhol hangos spanyolok; nincs harag, de tényleg nagyon hangosak), szóval úgy döntöttem, és is oda megyek.

Kaptam két új szobatársat, Klaudia Lengyelországból és and Helena Németországból, mindketten nagyon rendesek, és el tudnak viselni, szóval azt hiszem, nem kell majd megint költöznöm.

Emellett a nagynéném családja és a nagymamám meglátogattak Ostravában múlt héten, és elmentünk az állatkertbe és Opavába; nem nagyon van mit mesélni, a moráviai része Csehországnak végső soron nem a szépségéről, hanem a nehéziparáról híres. Opava sokkal szebb, mint Ostrava, de még ettől nem érzem magam otthon Csehországban, még akkor sem, ha nagynéném jobban otthon érzi magát itt, mint Horvátországban (vagy Lengyelországban, Krakkóban).

Múlt pénteken volt egy lengyel beköltözős buli a koliban, mert nem csak én költöztem be mostanában. Nagyon jól éreztem maga, és kiderült, hogy nem dobnának ki egy lengyel házibuliról (vagy bármilyen buliról), mert nekik is megvan a maguk mulatós zenéje, és arra tudok táncolni. Sajnos én voltam az utolsó, aki elhagyta a bulit, fél kettőkor, és nem volt kedvem elmenni bulizni a Stodolní utcára.

Ezen a héten csütörtökön pár lánnyal elmentünk a színházba megnézni egy operát. Ami érdekes volt benne, az az volt, hogy a színészek olaszul énekeltek, és feliratozva volt! persze szinte semmit nem értettem belőle (4 év olasz az iskolában? NON PARLO ITALIANO FRATELLI E SORELLE!), de az ének és a színészi játék maga volt olyan jó, hogy megérte végignézni (és amúgy is ingyen volt, szóval miért ne). A történet elég banális volt, egy csoport férfi „péntek este a fiúkkal”-t tartott egyiküknél, és elszórakoztak, sportot néztek, sakkoztak, elpezsgőzgettek, és a barátnőik, feleségeik, vagy mittomén micsodáik meg akarták tudni, mit csinálnak ott, szóval megpróbálták ellopni a kulcsaikat, és belopózni a “bulijukra”.

Szombaton pár másik Erasmusos diákkal elmentünk kutyákat sétáltatni egy közeli falu menhelyére, és néhányan beleszerettek a kutyusaikba (főleg Dasha, egy orosz lány). Az én négylábúm sokkal izgatottabb volt amiatt, hogy szabadon rohangálhat, minthogy játsszon velem, szóval az lett az egészből, hogy rohantam utána azt kiabálva, hogy “SZABADSÁÁÁÁG” és “VALLHALLÁBAAA”. Az én szőrös kis barátom nem volt valami fotogén (viszont meg tudtam vele mászatni az A-alakú kutyalétrát! És mikor leesett a nyakörve, türelmesen megvárta, míg visszateszem), szóval nem tudtam jó képet csinálni róla, de egy spanyol srác, Dani kutyija hatalmas mémekhez segített bennünket:

 (ennyi volt, végeztem veled)

 (mi a szar!)

 (azt hallottam, szart keversz)

 (nyald meg a seggem, szuka)

(mi a fasz, szuka?!)

Nagyjából ennyit érdemes megemlíteni az elmúlt pár hétből; egyébként szombaton elkezdett havazni, szóval hamarosan nem lesz annyira lehangoló ez a hely a sok sötét épületével.