Nem foglak
olyan füllentésekkel etetni, hogy bármit is szerettem volna a országból vagy az
egyetemből… Pécsen is azért tanulok, mert mikor jelentkezni kellett, be kellett
fizetni 9000 forintot az alap három helyért (+ 2000 forintot minden
következőért; a poén az, hogy mi voltunk az utolsó évfolyam, akinek fizetni
kellett a jelentkezésért), és úgy gondoltam, hogy ha háromért kell fizetnem,
miért csak kettőre adjam be, biztos voltam benne, hogy felvesznek a Károli
Gáspár Református Egyetemre, anglisztikára, de nem volt elég pontom az első
(Eötvös Loránd Tudományegyetem, skandinavisztika) és a második helyre sem (konkrétan
sírtam Budapest és a KRE után, míg vissza nem mentem májusban a városba), így
Pécsen kötöttem ki, és itt kezdtem meg anglisztikás tanulmányaimat.
Erasmus-célállomást választani hasonló tortúra volt, és nem viccelek.
Az Ostravská
univerzita v Ostravě-t úgy választottam ki, hogy kizártam azokat az elemeket a
listából, ahova nem tudtam menni (mert nem beszéltem az ország nyelvét, úgy,
mint Franciaország, Spanyolország vagy Németország) és ahova nem akartam menni
(körülbelül két kritériumom volt: nem akartam olyan helyre menni, ahol határon
túli magyarok élnek [pl. Eszék, Horvátország; Temesvár, Románia], és emellett Magyarországtól
északra szerettem volna menni [csak semmi Törökország, nem, ott túl meleg van]),
és hamarosan csak két ország maradt: Csehország és Lengyelország. A łódźi és a wrocławi
egyetemekkel az angol nyelvészeti tanszéknek volt kapcsolata, de Ostravával és
Katowicével a választott sávomnak, az angol irodalom és kultúra tanszéknek, így
mindkét helyre leadtam a jelentkezésem. Először nem tudtam, milyen sorrendet
válasszak nekik, de egy cseh ismerősöm segített azzal, hogy elmondta, az árak a
két országban nagyjából megegyeznek, így mivel Csehországban egy kicsivel több
ösztöndíjat fogok kapni, azt választottam elsőnek. Teljesen lényegtelen volt a
számomra, melyik mellett döntsek, nem töltöttem órákat a Wikipédián a városok
történelmét vagy az egyetemek besorolását olvasgatva. Szomorú, de igaz.
Még meg is
próbáltam kapcsolatba lépni más egyetemekkel, akikkel a Bölcsészettudományi
Karnak kapcsolata volt (főként skandinávokkal és finnekkel), de mindegyik
zsákutca volt, én, mint egyszerű diák, nem tehettem semmit, csak csendben
sírhattam a sarokban, gyászolva szerelmemet, a soha véget nem érő smaragd
tajgát.
De végül szerencsésen
összeszedtem minden papírt (mondjuk úgy) időben, és a karom jelölt, hogy
elmehessek Ostravába. Már alig várom, hogy odaérhessek, és tudást szerezhessek
azoktól, akik Dvořák, Smetana, és, legfőképp, a világ legjobb söreinek
országában élnek.
